Zengő Elemér dr., házi gyermekorvos honlapja

Üdvözlöm honlapomon. Ha gyermekorvost keres Veszprémben, akkor jó helyen jár. Szeretettel várom a kis beteggel együtt. És bizony örülök a bizalomnak, hogy sok betegem szülei, sőt néhányuk nagyszülei is a betegeim voltak gyerekkorukban.

 

 

 

 

Láz, lázcsillapítás

A lázcsillapításban nagy bizonytalanságot tapasztalok az utóbbi időben betegeim szülei részéről. Emiatt igyekszem segíteni ezzel a fejezettel valamelyest a helyzet megítélésében.

A láz az immunrendszer védekező reakcióinak egyike. Megfelelőbb védekezési mód nem képzelhető el a szervezet saját védekezésénél pl. egy fertőzésben a kórokozó ellen. Nem célszerű emiatt a láz teljes megszüntetése, és ezzel együtt a beteg kiszolgáltatása a kórokozónak az immunválasz felfüggesztése révén. Persze a lázzal  összefüggésben lehetnek egyéb kellemetlenségei (fejfájás, végtagfájdalom, borzongás, "rossz közérzet", nyugtalanság, stb.) a betegnek, amelyek ugyancsak lázcsillapító adással szüntethetők.

 

Ezért a magas lázas tartományból igyekszünk csupán lejjebb terelni a lázat.  Különösen igaz ez az olyan vírus-fertőzésekben, amikor antibiotikum nem létezik a kórokozó kiirtására. Kivéve természetesen az idegrendszeri, immunológiai, szívbetegségek némelyike, vérképzőszervi - tartós betegségek, állapotok, amelyekben a lázat is el kell kerülnünk lehetőleg.

 

Normális az ember hőmérséklete 37,5 fokig. Láznak a 38,5 Celsius fok feletti hőmérsékletet nevezzük. Alatta, 37,5 Celsius foktól hőemelkedés van. 39 -40 fokig "magas láz"-ról, 40 fok felett "igen magas láz"-ról beszélünk. 

 

A láz sokféle okból jelentkezhet. Leggyakoribb oka valamilyen fertőzés folytán kialakult gyulladás, de létrehozhatja kiszáradás, nagyobb vérzés, nátrium-ion túlsúly, daganatos vérképzőszervi betegség, daganat-szétesés, központi idegrendszeri betegség is. 

 

Fizikai terhelés (pl. 2 km körüli futás vagy 20 percnél hosszabb intenzív fizikai munka) természetesen megemeli a hőmérsékletet a lázas tartományba - lázcsillapítás nem szükséges. A megtermelt többlethőt az ember leadja a környezetének.

 

27 Celsius foknál magasabb környzeti hőmérséklet (nyári kánikula, túlfűtött szoba) esetén a csecsemők hőpangás révén tudnak túlmelegedni, ami súlyos idegrendszeri következményekkel járhat. Ezt megelőzendő nagy melegben a csecsemő (újszülött) mellé hőmérőt célszerű  helyezni, és ha magasra emelkedne a hőmérséklet körülötte, akkor hideg vizzel telt PET-palackokat célszerű köré tenni. Ezek lehűtik körülötte a levegőt. (A hideg levegő nem száll fel, mert nehezebb a melegnél!) Ha ez nem bizonyulna elegendőnek, és túlmelegedne, ilyenkor fizikai hőelvonás is szükséges a lázcsillapító adás mellett.

 

38,5 Celsius fok alatt, panaszmentes betegnél nem kell lázat csillapítani. Kivétel a 3 hónapnál fiatalabb csecsemő, akinek már a 38 fokos hőmérsékletét is nagyon komolyan kell vennünk, észlelésekor sürgősen orvoshoz kell vinni. Ugyanis ő még nagyon szerény hőszabályozással rendelkezik, és emiatt ekkor még a későbbi életkorokban nagy lázat okozó betegségek is legfeljebb csak hőemelkedést okoznak.

 

 

 

Gyógyszeres lázcsillapítás.

 

 

 

A lázat és a lázzal gyakran együtt járó kellemetlen érzések jó részét a bizonyos hatásokra megemelkedő prosztaglandin szintünk okozza. És bármilyen furcsán is hangzik, de a lázcsillapítók nem a lázra hatnak csökkentőleg, hanem egy enzim-ciklusunkat, a COX2 (= cyclooxidáz 2) rendszert blokkolják. - Tudtuk meg az utóbbi években.

 

A lázcsillapítók hatására nem termelődik a megfelelő ingerre a szervezetünkben arachidonsavból prosztaglandin E2, ami oda vezet, hogy egy sor, a védekező és az allergiás folyamatok indításában szerepet játszó, lázkeltő anyag, immumfehérje, stb. termelése áll le addig, ameddig a lázcsillapító hatása tart. Ezért mostanában már "lázcsillapítók" helyett inkább prosztaglandin-gátlóknak vagy COX-gátlóknak is nevezzük őket. Ilyen ismeretek mellett a lázcsillapítás másként fest, mint korábban gondoltuk.

 

A korábban kedvelt "kombinált", "körkörös", stb. lázcsillapító kombinációk értelmetlenek lettek, mert egy enzimkör a blokkolását, leállítását követően továbbá nem blokkolható, viszont a gyógyszer-mellékhatások esélyei megsokszorozódhatnak. A keringésben maradt lázkeltők még dolgozhatnak jó ideig. Ezek ellensúlyozása gyógyszeresen lehetetlen, csak fizikai hűtéssel lehetséges.

 

Fontos cél az igen magas láz elkerülése, mert 42,6 Celsius foknál elkezdenek kicsapódni a fehérjéink, ami súlyos egészségkárosodást, halált is okozhat. A hőmérsékletünk csökkentésére tett praktikus javaslatunk ennek a gyakorlat által igazolt, biztonságos megoldását éri el. Ugyanakkor a szervezetünk nagyon pontosan szabályozza a lázunkat, a hőmérsékletünket (izzadással, anyagcsere-folyamatok, a vérkeringés átszabályozásával, stb.).

 

A lázcsillapítás kérdése tehát ma már úgy szól, hogy vajjon veszélyes magasságban van-e a beteg hőmérséklete? És a segítségünk nélkül, spontán le tud-e adni a beteg a környezetének annyi hőt, ami a számára biztonságos léthez kell, de a védekezéshez még elegendő marad? Vagy ezen helyzeten a hőtermelés gyógyszeres (lázcsillapítós) csökkentésével és hűtéssel segítenünk kell-e? A teljes láztalanság tehát egyáltalán nem elérendő cél betegség idején (az elérendő cél a gyógyulás), mert a láz a gyógyuláshoz vezető védekezésünk része, és a láztalanság a gyógyultság egyik jele lesz majd a betegség lezajlása után. Az egyes betegségek kezelésére vonatkozó részleteket szükség esetén az adott betegségben részletesen elmesélem.

 

Az otthoni gyakorlathoz praktikus tanács: lázas betegnél (39 fok alatt) elég a lázcsillapító alkalmazása. Nagyon fontos a korrekt (testsúlyra számított) lázcsillapító adag. Mivel a lázcsillapítók egyike sem a hőmérsékletünkre hat, hanem a lázkeltő anyagaink létrehozását végző enzimrendszerünket (COX) blokkolják, emiatt egy féle lázcsillapítót célszerű használni, a kombinációktól előny nem várható, csak mellékhatás tömeg. Nagyon fontos tudni, hogy a lázcsillapító mennyi ideig tartja a hatását, ez a hatóanyagokra jellemző érték. Orvostól célszerű megkérdezni!

 

Magas lázas (39 fok felett) és nagyon magas lázas (40 fok feletti) betegnél a lázcsillapító adáson kívül mindig kell fizikai hűtést is végeznünk.

 

A lázcsillapítók adagolása ma már csaknem külön tudomány. Életkor, testsúly, betegség, egyéni sajátosságok, gyógyszer-interakciók, stb. szerint szinte betegenként más és más a jó megoldás. Vannak hosszú hatású (Ibuprofen, Naproxensav) lázcsillapítók, amelyek 8-9 órán át hatnak. Vannak rövid hatású lázcsillapítók (a paracetamolt tartalmazók pl.: Panadol, Rubophen, Mexalen, Paracetamol, Benuron, stb.), és a többi, a közepes ideig (5-7 órán át) ható. Ezek egymással történő kombinációja a 3. adagtól követhetetlen. Nagy eséllyel túladagolást hoz létre. Ettől óvakodni kell. Viszont a hatásidőt (serum-felezési időt), mint egyik legfontosabb szempontot kell az adagolásnál figyelembe vennünk.

 

Lázcsillapítót egy héten túl csak szakorvosi javaslatra célszerű rendszeresen szedni.

 

12 éves korig szalicil tartalmú (Aspyrin, Kalmopyrin, Istopyrin, Eggosalyl, stb.) lázcsillapító adása tilos: heveny májelégtelenséget (Reye-syndroma) hozhat létre, különösen bárányhimlőben.

 

 

 

Fizikai hűtő eljárások.

 

 

 

Fizikai hűtő eljárást tehát akkor alkalmazunk, ha nem várható, hogy a magas lázas beteg a megtermelt hőjét a környezetnek olyan tempóban tudja leadni, hogy a lázcsillapítótól hamarosan közel láztalanná váljon.

 

A fizikai hűtő eljárások alkalmazása előtt mindig lázcsillapítót adunk. A fizikai hűtő eljárások alkalmazásának a számát a szükséglet határozza meg, igazán korlátozatlan: annyiszor érdemes végezni, amig a testhőmérséklet tartósan nem csökken 38 Celsius fok körüli értékre. Ezért is fontos, hogy az eljárásunk kíméletes és gyors legyen. Nem kell a beteget feltétlen a láztalanságig hűteni.

 

Régen a hűtőborítás (Priesnitz), törzsborítás volt az egyetlen hűtő eljárás. Ma már csak olyan helyeken alkalmazzuk, ahol nem áll rendelkezésre elegendő víz, más, hatékonyabb hűtő eljáráshoz. A hűtőborítást akkor végezzük helyesen, ha 15 másodpercenként cseréljük azért, hogy hőpangást ne hozzunk létre a gyorsan felmelegedő borítással. Ez a gyakori, ismételt hideg (állott vizes borogatás) viszont olyan erősen kínozza a lázas beteget, hogy ezért ma már nem használjuk

 

Még használatos manapság is a hűtőfürdő, azonban a jó kivitelezése csaknem megoldhatatlan, nem elég hatékony és sok időt (minimum fél óra!) vesz igénybe. A hideg víz használata kerülendő, mert azonnal vacogásra, azaz aktív izommunkával történő hőtermelésre vezet, ezzel növeli a lázat, vagy olyan magas pulzusszámot (túlzottan szapora szívműködést) okoz, hogy emiatt azonnal abba kell hagyni, tehát nem ér célt. Rendes kivitelezés (langyos vízzel) esetén bő vízzel, kb. fél óráig kell végezni. A gyermek észlelhetően emeli a víz hőmérsékletét. Ezen idő alatt kb. 1-1,5 fokot csökkenthetünk a lázon. 

 

Manapság a hűtő zuhanyt használjuk általában. Ennek egyetlen alkalmazási feltétele, hogy a zuhanyból jövő víz hőmérséklete biztosan beállítható legyen. 9 perc alatt éri el ugyanazt a hőmennyiség elvonást, mint egy fél órás hűtőfürdő. Kivitelezése: 9-10 percig, a beteg számára kellemesen langyos vízzel (ez kb. 32-34 Celsius fok) kell a bőrét folyamatosan, lágy zuhannyal zuhanyozni. Minél kisebb a gyermek, annál inkább célszerű vele együtt zuhanyozni.

 

A fizikai hűtést követően ismét meg kell mérni a lázat fél óra múlva. Mivel a hűtő eljárások a bőr felszínéről vonják el a hőt, ám a hő a mélyben (hasban, izomban) termelődik, a hűtés után újra ki fog melegedni a bőr. Emiatt arra kell számítani, hogy ismételni kell a hűtő módszert, bármelyiket is alkalmazzuk. Ez is a hűtőzuhany mellett szól. Mert ha 1-2-szer ismétlünk, még mindig 1 órán belül maradunk, míg 3 hűtőfürdő ideje a várakozási időkkel együtt hamar túllépi a 2-3 órát.

 

Teljesen eredménytelenek a tradicionális végtag- (homlok-) borítások lázcsillapítási célra, mivel a lázban a vérkeringés szabályozása úgy történik, hogy a végtagok keringését a szervezetünk minimumra csökkenti: "jéghideg" a kéz, a láb. Ezért ilyenkor onnan hőt gyakorlatilag nem lehet elvonni.

 

A lázas beteget nem szabad bebugyolálni, mert így nem tud megszabadulni a felesleges hőjétől. Célszerűbb kitakarni, szellős ruhát adni rá, és hűvös folyadékot bőven, kis adagokban, szaporán itatgatni vele.

A nem csillapuló lázzas beteg kórházba való. Állapota (kiszáradás, központi idegrendszeri betegség, stb.) valószínűleg infuziót kíván.

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

2. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

3. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

10. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

11. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

12. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

15. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

16. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

20. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

21. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

22. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

23. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

24. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

25. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

26. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

27. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

28. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

29. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

30. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

31. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

32. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

33. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

34. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

36. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

37. Nincs vize, vagy túl drága? Megoldjuk ivóvíz ellátását. Kútfúrás ivóvízkút

► Biztosítsa házi vízszükségletének vizét saját fúrt kútról, locsolását, öntözését.- Kútfúrás kút kútfúró

ivovizkut.hupont.hu

38. Kútfúrás Tolna, Somogy, Baranya megyékben

► Kútfúrás reális áron, vízkútfúró szakképesítéssel, szakszerűen, a helyszínen összeszerelhető kis helyigényű fúróberendezéssel!

kutfurastolna.hupont.hu

39. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

41. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

42. Reneszánsz dalok, táncok korhű hangszereken, korhű ruhákban magyar nyelven

► Gál Hedda énekesnő és Balog Péter kobozművész előadásában

reneszanszdalok.hupont.hu

43. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

44. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

45. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

46. Motorcsónakázás a Dunán - Privát élményhajózás Budapesten

► Ha egy felejthetetlen élményt szeretnél, mi tudjuk a megoldást!

hajokazasadunan.hupont.hu

47. Shakes & Fidget Tippek

► Tippek,Tanácsok.....

sf-tippek.hupont.hu

48. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

49. Reklámanyag terjesztés Budapest Területén

► Elöttünk nincs lehetetlen minden reklámot célba juttatunk. Gyors megbizható preciz munkát biztositunk.

profiszorolapos.hupont.hu

50. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

51. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

52. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

53. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

54. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

55. FUTBALL CSAPATOK!

► A világ összes legjobb csapata!

focicsapatok.hupont.hu

56. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

57. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

58. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

59. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

unatkozoo.hupont.hu

61. Kútfúrás házilag - Fúrj magadnak saját vízkutat! Házi kútfúrás

► Kútfúrás házilag, avagy készítsd el magad a kutadat. Házilagos kútfúrás.

kutfurashazilag.hupont.hu

62. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

63. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

64. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

65. LÉNÁRT ÉVI JÓSNŐ MÁGUS MESTER,SPIRITUÁLIS OKTATÓ ÍRÓ

► SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!!!

josdatanya.hupont.hu

66. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

67. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

68. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

69. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

70. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

71. Képek, viccek és leírások az állatokról!

► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!

animalfun.hupont.hu

72. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

73. Martontenisz Sportegyesület 1934-2011

► A Martontenisz Sportegyesület oldala

martontenisz.hupont.hu

74. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

75. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 8
Heti: 277
Havi: 277
Össz.: 124 028

Látogatottság növelés
Oldal: Lázcsillapítás
Zengő Elemér dr., házi gyermekorvos honlapja - © 2008 - 2025 - gyerekorvos.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »